E

EttiHun

  • Az igazság bajnoka

    "Az óvatosság még senkinek sem használt. Néha muszáj kockáztatni, merészen lépni. Nagy fába vágni a fejszénket!" (Agatha Christie) Ez a történet a Hermione Granger kihívás résztvevőinek ajándékaként készült. Választott kulcsaim: Perselus Piton, Girmmauld tér 12, Veritaserum, Rózsaszín. A titkos kulcsomat az egyik játékos választotta: Erdőtűz. Örülnék néhány véleménynek!

  • Karácsony családi körben

    Perselus már sok-sok éve megbecsült tagja a Potter családnak, mégsem akarja kivenni a részét a karácsonyi mulatságból. Harry éveken keresztül ráhagyja a férfira, ám ezúttal cselhez folyamodik, és a morózus bájitalmester szépen bele is sétál a neki készített csapdába. Vajon hogyan éli túl a délutánt az unokáival? Merengős Kívánságüstre készült.

  • A kis Borostyán

    Theobaldnak a Roxfort egykori diákjának segítségre van szüksége, és végül Perselus Pitonhoz fordul. A bájitalmester nem is sejti, hogy volt diákjának tett ígérete még évekkel később is kihatással lesz az életére. A történetben néhány saját karakter is előfordul, többek között az egyik főszereplő: Amber. Enyhén snanger történet. Jó olvasását kívánok, és örülnék néhány kritikának!

  • Tudsz titkot tartani?

    Mindenkinek megvannak a titkai, amiket félve őriz, és a világ minden kincséért sem árulná el azokat. Az ötlet Sophie Kinsella Can you keep a secret? című regénye alapján született. A véleményeknek nagyon fogok örülni.

  • Szerelmi Leckék

    Hermione szerelmi élete katasztrofálisan alakult az elmúlt néhány évben. Ginny elszántan terelgeti a szerinte helyes út felé. De lehet, hogy nincs is szüksége segítségre? Draco Malfoy felbukkanása felkavarja a lány mindennapjainak állóvízét.

  • Piton percek

    Pitonos marhaságok, ha érdekel nyugodtan olvasd el. Nem feltétlenül vagyok vicces... Ha van véleményed, kérlek, oszd meg velem.

  • A makrancos

    Történet egy olyan házasságról, ahol a felek csak küzdelmek árán jutnak el ahhoz a meghitt megértéshez, ami egy jó párkapcsolatot jellemez. Narcissa eltökélten próbál megszökni a számára kijelölt "útról". Egy elavult szokás miatt, kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Mindazok ellenére, hogy újdonsült felesége ridegen elutasítja Lucius mégis tovább próbálkozik...

  • Folyó

    "Ez volt az első Snanger történetem 2006-ban írtam meg az első fejezetet." Hermione Granger és Perselus Piton "vérre" menő harcot vívnak az SVK állásért. Egy eléggé kétes fogadást kötnek, a vesztes elhagyja az iskolát. A fogadás időtartama fél év, de Piton mindent elkövet, hogy a lány még a lejárat előtt elmenjen a kastélyból. Várom a véleményeket. :)

  • Senki fia

    /Severitus/ Harry a misztériumban történt tragédia után Dumbledore professzor irodájában találja magát, ahol féktelen rombolásba kezd... Egy baleset azonban olyan váratlan fordulatot hoz Potter és a körülötte élők életébe, amire senki nem mert volna gondolni. A véleményeknek nagyon fogok örülni.

  • Cinkostársak

    "A menyasszony eljátssza, hogy szűz, a vőlegény eljátssza, hogy megtalálta az igazit, és az örömszülők eljátsszák, hogy kedvelik egymást. Ez a hazugok karácsonya, és mégis milyen szép az a pillanat, amikor két ember végül egybekel." A véleményeknek nagyon fogok örülni.

  • Munka Kapcsolat

    Érdemes olyannal kezdeni, aki csak bánt minket, mert látszólag képtelen az emberi kapcsolatokra? Jár-e második esély annak a nőnek, aki egyszer hozott egy ostoba döntést? Jogos-e megtorolni a sérelmeinket, még akkor is, ha már nem törvényes eszközökkel visszük véghez? Túl lehet, túl szabad lépni az egymás ellen elkövetett dolgokon? A véleményeknek nagyon fogok örülni.

  • Tíz levél

    Perselust utolérte a végzete. Nincs menekvés számára, az új Mágiaügy Miniszter példát akar statuálni vele, hogy bebizonyítsa: nem hiába választották meg. A kilátástalan helyzetben váratlan segítsége akad a Bájitalok Mesternék.

  • Perselus Piton és a Szombati Boszorkány

    Hermione úgy érzi a karrierje megfeneklett, nem tudja, hogyan tovább. Azonban elég csak egyetlen pillantást vetnie a Szombati Boszorkány hirdetésére, hogy az élete egy csapásra megváltozzon. Vajon milyen hatással lesz ez a házaséletére? A történet nem követi nyomon a hetedik könyvet! A bétázásért köszönet illeti Ninellt és Aidemerat.

  • Crazy minutes with Snape

    Hi, I thought, maybe there's someone who will like my definitely idiots sense of humor. Oh, I'm from Hungary, so if my grammar is not perfect... Well, that's could be possible! Sorry! I hope you gonna like it.

  • Teleírt pergamen

    Hermione nyara szokványos mugli nyárnak indul. Barátnője unszolására hajlandó kicsit lazítani, de Becky a nyár közepén jobb elfoglaltságot talál magának, így Hermione magára marad. Nagy unalmában rátalál egy oldalra, ott egy bizonyos férfi megszólítja... A véleményeknek nagyon fogok örülni.

  • Hermione rossz útra téved

    Hermione egy bugyuta fogadás miatt kénytelen megvásárolni a Szombati Boszorkány egyik számát. Olvasás közben olyan meglepő felfedezésre tesz szert, amit sosem gondolt volna. Lucius Malfoy az Anglia legkapósabb agglegénye cím büszke tulajdonosa. De mi történik akkor, ha valaki olyan epekedik utána, akinek látszólag semmi esélye? Első LM/HG történetem. Várom a véleményeket. :)

  • Palackba zárt szerelem

    Két, egymástól messzemenően eltérő mentalitású ember kapcsolata csakis katasztrófához vezethet. Legalábbis a Roxfort morózus bájitalmestere egészen eddig ebben a hitben élt... A véleményeknek nagyon fogok örülni.

  • Egy szem cseresznye

    Mi történik akkor, ha Hermione a fejébe veszi, hogy lenyűgöz egy férfit? Talán azt gondolnánk, hogy az amúgy mindig a helyzet magaslatán álló boszorkány most is könnyedén boldogul... De ha az a bizonyos férfi Perselus Piton? A véleményeknek nagyon fogok örülni.